SZAKÉRTŐ SZÜKSÉGES

Ha kinézte azt a házat, amiben a következő éveket el szeretné tölteni, és biztonságban szeretné tudni szeretteit akkor érdemes a megvásárlás előtt egy szakemberrel átnézetni az ingatlant.

Legtöbbször vannak arra utaló jelek, hogy ha valamilyen tartószerkezeti probléma van az épülettel, de ezeket csak a szakavatott szem láthatja.

A vizsgálat általában szemrevételezéssel történik. Amennyiben a statikus kolléga úgy ítéli meg, hogy szükség lenne olyan roncsolásos, vagy roncsolás mentes diagnosztikai vizsgálatok elvégzésére, amelyek eredményei alapján esetleg több minden is kiderülhet az épület tartószerkezeti problémáival kapcsolatban, azt a helyszíni szemle során tapasztaltak alapján dönti el. Cégünk épületdiagnosztikával is foglalkozik, így egy kézben lesz a vizsgálat és a szakvélemény készítése is.

A falbontás során először meg kell állapítanunk, hogy a bontani kívánt falazatnak van-e tartószerkezeti szerepe vagy sem.


Panel épületek esetében gyakran akkor is szükség van statikai szakvélemény elkészítésére, ha nem tartószerkezeti bontásról van szó, mindössze válaszfalat szeretnénk bontani, ugyanis a közös képviselők gyakran ragaszkodnak a szakvéleményhez ebben az esetben is.

A régi polgári lakóépületek esetében a válaszfalak elbontása sem mindig jár következmények nélkül. A válaszfalak kibontása az érintett lakás alatti és feletti lakásokban is esztétikai jellegű problémákat okozhat, így ilyen esetekben is javasolt a statikus szakértő bevonása.

Amikor a család bővül, és szeretne plusz szobákat a házba, a legegyszerűbb és legelső megoldás a tetőtér beépítése.

A tetőtér beépítés minden esetben engedélyköteles.

Minden esetben javasolni fogjuk az épület vizsgálatát, falak/tartószerkezet számítását, ellenőrzését.

Meg fogjuk vizsgálni, hogy a jelenlegi szerkezet (pl.: alapozás, teherhordó falazat, födém) elbír-e egy tetőtér beépítést. Javaslatokat teszünk az esetlegesen szükséges megerősítések módjára, hogy a beépíthetőség megvalósuljon.

Az épület repedések leggyakrabban előforduló okai:

    • alapozás elégtelensége (pl.: süllyedés, felfagyás, stb.)
    • a monolit vasbeton aljzat elégtelensége (válaszfalakon kialakuló repedések)
    • a födém rugalmas viselkedése (válaszfalakon kialakuló repedések)
    • hőmozgások (pl.: a vasbeton födém és a tégla falazat eltérő hőtároló képessége) miatt kialakuló repedések
    • dinamikus hatások (pl.: földrengés, járműteher, dinamikus terhek, stb.)
    • túlterhelés (a megengedettnél nagyobb terhek működése a tartószerkezeteken)
    • zsugorodás (jellemzően beton tartószerkezeti elemeknél)
    • egyéb hatások (tűzterhelés, robbanás, stb.)

A keletkezett épületkárok egy igen jelentős része az alapozások elégtelensége miatt alakul ki. A legjellemzőbb alapozási problémák a következőek:

    • az alapozás nem teherhordó talajrétegen áll
    • az alapozás nem megfelelő talajrétegen áll (pl.: duzzadó agyag)
    • az alapozás mélysége nem megfelelő, így az alapozás alatti talaj megfagyása az alapozás mozgásához vezet
    • az alapozás alá jelentős mennyiségű víz jut (pl.: csapadék, rétegvíz, csőtörés, stb.)
    • nem a talajviszonyoknak megfelelő alapozás készült
    • dinamikus hatások érik az alapozást (pl.: földrengés, járműteher, dinamikus terhek, stb.)
    • túlterhelés (a megengedettnél nagyobb terhek működése az alapozáson)
    • az alapozás idővel romló anyagokból készült (pl.: mészkő, tégla, stb.)

Az alapozás elégtelenségére utaló hibák általában a helyszíni szemle során a rájuk jellemző repedésképek alapján felismerhetőek. A hibák kiváltó okainak meghatározása már nem ilyen egyszerű, sok esetben további diagnosztikai vizsgálatok szükségesek hozzá.

Nagyon gyakori eset, amikor az esővíz, vagy a lejtős terepviszonyok között kialakuló rétegvizek nincsenek rendesen elvezetve a ház mellől. Az épület alá vizek az alapozás megsüllyedéséhez, ezáltal pedig jelentős épületkárok kialakulásához vezethetnek.

Egyik jellemző példa amikor az utcában, vagy esetleg pont a szomszédban valaki építkezni kezd és a munkagépek napi rendszerességgel elhaladnak a házunk előtt. Előfordulhat hogy ez a dinamikus jellegű terhelés akkora, hogy okozhat kisebb-nagyobb mértékű süllyedéseket és épületkárokat. Érdemes ilyen esetben még az építkezés megkezdése előtt fotókkal dokumentált állapot felmérési jegyzőkönyvet készíteni. Cégünk ebben is tud Önnek segíteni.

Sajnos néha előfordul, hogy az épületet olyan kivitelező készíti, aki nem figyel a megfelelő minőségre, vagy esetleg egy oldalék épület esetén nincsen rendesen összedolgozva a régebbi épülettel.

Ilyen esetekben az épületen keletkezett repedések megjelenésének valószínűsége majdhogynem törvényszerű.

Ezeknek egy része könnyen javítható, másik része nem. Az elbírálásuk teljesen egyedi, helyszíni szemrevételezést kíván.

Előfordul, hogy az érintett épület, vagy épületrész engedély nélkül épült az adott telken. Ebben az esetben a helyi építési hatóság az érintett épületre, vagy épületrészre fennmaradási engedély iránti kérelem benyújtását írja elő, melynek tartószerkezeti munkarészének kialakításában is áll cégünk rendelkezésre.

Ezek a repedések általában válaszfalakon jelennek meg általában az emeleten, ahol a födém mozgása nem gátolt. Célszerű megvizsgálni ebben az esetben a födém tényleges lehajlását, összehasonlítva a megengedhető maximális lehajlással.

Cégünk födémlehajlás méréssel is foglalkozik, keressen ebben a témában is minket bizalommal.